ELTE FiziNET
Az ELTE FiziNET egy középiskolásoknak szánt, rendszeres, online fizikaóra, mely során a diákok felkészülhetnek az emelt, vagy középszintű fizika érettségi vizsgára, valamint a szakirányú továbbtanulásra. Azonban ez több mint egy érettségi előkészítő! A képzés úgy zajlik pontosan, mintha normál tanórai körülmények között egy iskola rendezné meg. Minden oktatási héten kettő duplaórát tartunk. Folyamatosan követjük a diákok előmenetelét, motiváljuk őket és még visszajelzést is adunk. A tananyagot a szokottnál színesebben: meghívott előadókkal, kísérletekkel, mérésekkel, digitális eszközökkel megtámogatva dolgozzuk fel.
Célunk azon diákok számára fizika képzés biztosítása, ahol a jelentkező diákok alacsony száma (vagy a fizikatanár leterheltsége) nem engedi meg az iskolának fizika fakultációs órák elindítását.
A részvétel ingyenes. Alapvetően online oktatásra készülünk, de igény szerint hibrid formában is megvalósulhat (azaz jelenléti és távolléti formában egyszerre)
Bízunk benne, hogy segítségünkkel sok diák tapasztalhatja meg a fizika szépségeit, és juthat el műszaki, vagy akadémiai pályára!
További információk és a jelentkezési lap a következő linkeken érhető el:
Gyakran ismételt kérdések (GYIK)
Tematika
Jelentkezési lap (diákoknak)
Tanrend és óratervek összeállítói
Kapcsolat