Záróvizsga
Szakterületi záróvizsga, Szaktárgyi kritériumvizsga
A szakterületi záróvizsga és későbbi elnevezése szerinti szaktárgyi kritériumvizsga során a hallgatók a fizika szakmai ismereteikről tesznek tanúbizonyságot. A vizsga a régi középiskolai (5+1-es) képzésben résztvevőknek és a 2022-től felvett hallgatóknak két részből áll: egy emelt szintű érettségi feladat megoldásból, valamint egy tétel kidolgozásából. Az általános iskolai (4+1-es) tanároknak érettségi feladatot nem szükséges megoldani. Az RTAK hallgatók számára a vizsga azonos az általános iskolai (4+1) képzésben résztvevőkével. A vizsga letétele az összes fizika tantárgy elvégzése után esedékes. A vizsga során a felelő húz egy érettségi feladatot és egy tételt. Az érettségi feladat és a tétel kidolgozására kb. 45 perc áll rendelkezésre. Az érettségi feladattal kell kezdeni és az elkészülés után a bizottságnak beadni, utána lehet nekiállni a tételnek. Feleletkor az érettségi feladatot nem kell a táblára felírni. A bizottság csak a hibákra kérdez rá és kiegészítő kérdéseket fogalmaz meg. Ezután lehet a tételt kifejteni, melybe a bizottság tagjai belekérdeznek. A kihúzott tételen kívül 1-2 másikból is mindig kérdez a bizottság kiragadott részeket. Egy felelet körülbelül 45 percig tart. A vizsga kezdőidőpontjában 1 hallgató kezdheti meg a felkészülést és a felelete kezdetén szólítunk be még 2 hallgatót tételt húzni.
Tételsorok
Szakterületi záróvizsga tételek fizikából (fizika tanárképzés 5+1 és 2022-től felvett OTAK hallgatók)
Szakterületi záróvizsga tételek fizikából (fizika tanárképzés 4+1 és RTAK hallgatók)
Érettségi feladatok (5+1 éves képzésben résztvevő és 2022-től felvett OTAK hallgatóknak)
Szakmódszertani záróvizsga
A vizsga során a hallgatók a szakmódszertani ismereteiket mutatják be. A vizsga a fizikatanár-képzés lezárását jelenti. Minden fizikatanári-képzés típus esetén azonos a tételsor és a vizsga menete.
Tételsor
Szakmódszertani záróvizsga tételek (minden képzéstípusra)
Szakdolgozat védés
A védésen prezentáció formájában kell bemutatni a szakdolgozat legfontosabb eredményeit. A prezentációnak tartalmaznia kell külön diákon a bíráló által előre feltett kérdéseket és a szakdolgozó arra adott válaszait is. A prezentáció teljes hossza maximum 12 perc lehet.
A vizsgabizottság biztosít kivetítést (laptop+projektor). A jelöltnek kell biztosítania a prezentáció elérhetőségét még akkor is, ha a védés helyszínén nincs internetkapcsolat (pl. pen-drive-on). Érdemes megnézni még a védést megelőzően, hogy a beépített médiatartalmakat a központi gép megfelelően játssza-e le! Saját laptop csak akkor használható, ha a védés előtt kipróbálásra került a projektorral való kompatibilitás. Ha szükségessé válik, akkor a távolléti védés menetéről külön tájékoztatást adunk ki.
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei