Fizikatanár-képzés

Jenei Péter

Elérhetőség:

 jenei.peter@ttk.elte.hu

Publikációs lista

Rövid bemutatkozás:

2014-ben szerezte PhD fokozatát, summa cum laude minősítéssel az ELTE Fizika Doktori Iskolájában az „anyagtudomány és szilárdtest-fizika” alprogramon. Alapvégzettsége matematika-fizika szakos tanár. Doktorálása óta (egy 3 éves posztdoktori időszakot leszámítva) az ELTE Anyagfizikai Tanszékének egyetemi adjunktusa. Doktori munkája során elsősorban porkohászati úton előállított ultrafinom szemcsés fémek mikroszerkezetét és mechanikai tulajdonságait vizsgálta. Ennek a témának a kiterjesztését támogatta a 2016-ban elnyert OTKA PD pályázata. A projekt során az érdeklődése egyre jobban ráterelődött a fémhabok vizsgálatára, melyet egy magyar-koreai kutatás-fejlesztési együttműködési pályázat keretein belül folytatott. A kutatómunkája eredményeként számos ösztöndíjat és pályázatot elnyert többek között a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjat, egy posztdoktori kiválósági programot, Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, többször részesült új nemzeti kiválósági ösztöndíjban, valamint 2019-ben elnyerte a Magyar Anyagtudományi Egyesület Junior díját.

A kutatómunka mellett nagy figyelmet fordít a közéleti tevékenységeknek. Jelenleg az intézeti tanács, a természettudományos oktatásmódszertani centrum, az ELTE módszertani együttműködés, a kari rekrutációs bizottság, valamint az MTA köztestületének tagja, az ELTE TTK dékáni oktatásmódszertani és a fizikai intézet rekrutációs bizottságának vezetője, 2019-2022 között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat diffrakciós szakcsoportjának elnöke.

Minezek mellett nagy hangsúlyt fektet az oktatási feladatok ellátására és az oktatás folyamatos fejlesztésre. 2019 óta az anyagfizikai tanszék tanrendi felterjesztője. 2018 óta a fizikatanár-képzés szakfelelőse és ebből kifolyólag oroszlánrészt vállalt a fizikatanár-képzés 2022-es nagy átalakításában. Két egyetemi jegyzet írója és szerkesztője, valamint számos oktatási tanulmány szerzője. 2022 szeptemberétől vezetője az MTA-ELTE Fizikatanítás digitális támogatással kutatócsoportnak.

Egyetemi pályafutása során folyamatos részt vett a középiskolai fizikai tehetségek kinevelésében és a tudománynépszerűsítésben. Rendszeresen tartott előadásokat középiskolákban és középiskolai csoportoknak, 6 évig volt az atomoktól a csillagokig előadássorozat állandó kísérleti bemutatója. 2014 óta az ifjú fizikusok nemzetközi versenyének egyik magyarországi főszervezője.